Az Országgyűlés mai ülésnapján elsőként a Magyar
Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényjavaslatot vitatták meg a képviselők,
majd a házszabály módosításának vitája, és a közszolgálati
tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő módosításokra vonatkozó
javaslatok részletes vitája következett. Ezek lezárása után a
fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek
kiskereskedelméről szóló törvényjavaslatot tárgyalta a Parlament
plenáris ülése.
Folytatódott a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról
és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat általános
vitája a parlamentben.
A gyermekeket jobban sújtja a passzív dohányzás
Hollósi Antal Gábor (Fidesz) azt hangsúlyozta, hogy a családokon és a
közösségeken belül, a gyermekek a felnőtteknél jobban szenvednek a
passzív dohányzás következményeitől. Hozzátette, hogy azok a fiatalok,
akik tizenéves korúkban rászoknak a dohányzásra, valószínűleg sokkal
nagyobb eséllyel válnak 40-50 éves korban az egészségügyileg
veszélyeztetett csoport tagjaivá, mint azok, akik később, esetleg a
harmincas éveikben kezdenek cigarettázni.
Fidesz: fontos törvény születik
A fideszes Hörcsik Richárd fontos törvény születik, mivel a fiatalok
mintegy hetven százaléka akadálytalanul juthat hozzá dohánytermékekhez.
Szerinte nemcsak a drogoktól kell félteni fiataljainkat, hanem a
cigaretta káros hatásaitól is. A politikus bírálta a vendéglátókat védő
felszólalásokat, mert szerinte nem ez a jogszabály fogja
ellehetetleníteni őket.
MSZP: felerősödhet a feketekereskedelem
A szocialista Varga László szerint a jogszabály által felerősödhet a
dohánytermékek feketekereskedelme, főleg a kistelepüléseken, ahol
éjszaka már kizárólag a vendéglátóhelyeken lehet cigarettát vásárolni. A
képviselő kifogásolta, hogy megfelelő prevenciós programot nem
tartalmaz a javaslat. Frakciótársa, Göndör István szerint a
törvényjavaslat valójában a kereskedelmi tevékenységről szól. Mint
mondta, egyes piaci szereplőknél ezután nem lehet majd dohányterméket
kapni, helyette lesznek azonban új szereplők. A képviselő is a
feketekereskedelem erősödését vetítette előre. Kifogásolta, hogy például
az iskolák közelében nem tiltja a jogszabály a dohánytermékek
árusítását.
Jobbik: hatékonyabb prevencióra lenne szükség
Gyenes Géza (Jobbik) a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Azt mondta, hogy a javaslatot annak céljaiért támogatandónak tartja, de
nem elegendőnek. Frakciótársa, Baráth Zsolt arra hívta fel a figyelmet,
hogy a magyar felnőtt lakosság 36 százaléka dohányzik. A képviselő
hosszasan sorolta a dohányzás káros hatásait, az általa okozott
betegségek körét.
Fidesz: támogassák a javaslatot
Heintz Tamás (Fidesz) az előterjesztők nevében megköszönte a vitában
elhangzott hozzászólásokat és a javaslat támogatását kérte a
képviselőktől, szerinte ugyanis ezzel a törvénnyel igenis szűkülhet a
hozzáférési lehetőségek száma és csökkenhet a fiatalok fogyasztása.
Ezt követően az elnöklő Jakab István az általános vitát lezárta.
A Jobbik Ganz Ábrahámra emlékezett
Korondi Miklós (Jobbik) napirend utáni felszólalásában Ganz
Ábrahámról a magyar járműgyártás egyik legkiemelkedőbb alakjáról
emlékezett meg.
Ezután Jakab István az ülést lezárta, az Országgyűlés legközelebb csütörtökön délelőtt 10 órakor ül össze.
A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a
dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat általános
vitájával folytatódott az Országgyűlés plenáris ülése.
Fidesz: cél a hozzáférés szűkítése és az illegális vásárlás megszüntetése
Heintz Tamás (Fidesz) az előterjesztők nevében expozéjában elmondta: a
törvényjavaslat célja, hogy minél kevesebben és minél kevesebbszer
gyújthassanak rá, egy jól működő törvény pedig évente akár százezer
leszokást is eredményezhet. A feladat a hozzáférés lényeges szűkítése és
az illegális vásárlási lehetőségek megszüntetése – tette hozzá. A
kormánypárti politikus statisztikai adatokat ismertetve elmondta: a
diákok között a dohányosok száma nagyon magas, és többségük olyan
boltban vásárolja a cigarettát, amelyben egyébként a szabályok betartása
esetén nem kaphatna ilyet.
Fidesz: indokolt minden beavatkozás
A fideszes Horváth Zsolt azt hangsúlyozta vezérszónoklatában, hogy
egy kutatás szerint az unióban ma 650 ezer ember hal meg évente a
dohányzás miatt. Magyarországra kitérve megjegyezte, hogy mintegy 28
ezren halnak meg évente a dohányzás következtében. Indokolt minden
beavatkozás, amely ezen termékek forgalmazását, gyártását keretek közé
kívánja szorítani - mondta. Kiemelte, hogy a javasolt módosítással a
kereskedelem elzártan történhetne, illetve a dohánytermékeket nem tennék
elérhetővé, és azt nem is láthatnák majd a fiatalkorúak.
Nemzetgazdasági szinten a nemdohányzás az, ami pozitívumot hoz – vélekedett.
MSZP: szemfényvesztés, átverés történik
Göndör István, az MSZP vezérszónoka azt mondta, a törvényjavaslat
csak kis részben szól a fiatalkorúak dohányzásának szigorításáról. A
dohány-kiskereskedelmi piac átrendezéséről szól valójában az indítvány,
egy kiskereskedelmi ágazat államosításáról és nem a fiatalkorúak
védelméről, őket nem óvja meg –
állapította meg. Összegzése szerint szemfényvesztés, átverés zajlik.
Hol van a szülői felelősség, hol van a dohányzók felelőssége, és hol van
a példamutatás? –
sorolta kérdéseit. A szocialista politikus szerint a versenyt állami
erővel megszüntetik, állami monopóliummá teszik a kereskedelmet. Mint
mondta, a jogszabály megfogalmazója mintha nem is „köztünk élne".
Jobbik: a javaslat nem arról szól, mint ami a címe
A Jobbik vezérszónoka, Z. Kárpát Dániel is arról beszélt, hogy
szerinte a javaslat nem arról szól, mint ami a címe, vagyis nem a
fiatalok dohányzásának visszaszorításáról. Úgy véli, a benyújtott
előterjesztés valójában egy „trafiktörvény". Megítélése szerint alkotni
kellett volna egy külön ifjúságvédelmi törvényjavaslatot, amelyet teljes
mértékben támogatandónak tartanak, és emellé kellett volna elkészíteni a
„trafiktörvényt", és abban kellett volna szabályozni, hogy ki milyen
feltételekkel árulhat dohánytermékeket. A Fidesz javaslatában két
bekezdés foglalkozik a fiatalokkal, a többi a kiskereskedelem
szabályozásáról szól - összegezte, majd kifogásolta az indítványt azért
is, mert szerinte abban semmi sem zárja ki, hogy multinacionális
érdekkörök szerezzék meg a dohány-kiskereskedelem koncessziós jogait.
Azt sem garantálja semmi, hogy nem az „ukrán cigicsempészek" járnak majd
jól – jegyezte meg.
KDNP: a javaslat összefügg a rossz egészségügyi statisztikával
Pálffy István, a KDNP vezérszónoka arra hívta fel a figyelmet, hogy
az előterjesztés szorosan összefügg a rossz egészségügyi statisztikai
mutatókkal. Továbbá illeszkedik abba a törvényalkotási sorba, amelynek
keretében hatályba lép a dohányzási stop, és emelkedik a dohánytermékek
jövedéki adója a dohányzás erőteljesebb szabályozása, korlátozása
érdekében – mondta. Minél hamarabb meg kell hozni azokat az
intézkedéseket, amelyek alkalmasak a dohányzás visszaszorítására –
emelte ki a kereszténydemokrata politikus. Kitért arra is, hogy a
korrupciót, a feketekereskedelmet meg kell akadályozni, ezért a javaslat
piacszabályozó részével a KDNP maximálisan egyetért.
LMP: a törvény valójában a kereskedelem egy szegletének elfoglalásáról szól
Szilágyi László, az LMP vezérszónoka arról beszélt, hogy osztja azok
aggodalmát, akik szerint az előterjesztés nem a fiatalokra vonatkozó
dohányzásellenes kampányról szól, hanem a kereskedelem egy komoly
szegletének az elfoglalásáról. Meglátása szerint a dohánytermékekhez
való hozzáférés szűkítése sem következik feltétlenül az indítványból.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy általánosságban üdvözlik azt a
szellemiséget, hogy nehezítsék a cigarettához való bolti hozzáférést, és
azt, hogy szigorúan tartsák be azt a rendelkezést, amely szerint a 18
év alattiak nem vásárolhatnak dohánytermékeket.
Fidesz: komoly egészségügyi hatásokkal jár a szigorítás
A dohányzás körülményeinek szigorításának nagyon komoly egészségügyi
hatásai vannak – mondta Ékes József (Fidesz). A nemzetközi példákat is
említő képviselő azt mondta, hogy ha ezekben a kérdésekben nem lépnek
gyorsan és radikálisan, akkor ez a kezdeményezés is a korábbiak sorsára
juthat.
Fidesz: meg kell óvni a fiatalokat
Ágh Péter (Fidesz) azt hangsúlyozta, hogy a fiatal generációkat
minden eszközzel óvni kell a káros hatásoktól. A statisztikákat soroló
képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy nem csupán az aktív, de a
passzív dohányzás is nagyon komoly károkat okoz. Hangsúlyozta, hogy
sokkal szigorúbb feltételek lépnek életbe, például a fiatalok által
előszeretettel látogatott vendéglátóipari és szórakozóhelyeken nem lehet
majd rágyújtani. A megelőzést segíti elő az is, hogy megváltoznak az
eladás szabályai, így a fiatalok nehezebben jutnak majd cigarettához –
tette hozzá.
forrás: kdnp.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése