Az unióban több mint 650 ezren haláloznak el a dohányzás miatt. Az EU 15 millió eurós kampánya a leszokásra ösztönzi polgárait. A dohányosokat reklámokkal, rendezvényekkel, valamint közösségi médiumok példamutató erejével próbálja meggyőzni a kampány a dohányzás káros hatásairól.
A kampány célközönsége a 25-35 év közötti emberek, akik közül kb. 28 millió dohányzik. A fiatalok kíváncsiságból próbálják ki a dohányzást, illetve azért, mert ez egyfajta elvárás bizonyos társaságokba való tartozáshoz, de azzal nem számolnak, hogy később már nem élvezetből, hanem függőségből gyújtanak rá.
A kampány legalább annyira szól a passzív dohányzás káros hatásáról, mint az aktív dohányzás szövődményeiről.
Az Európai Unión belül 27 tagállamban több mint 13 millió embert szenved a dohányzás következtében kialakuló halálos kimenetelű betegségekben. A dohányzás ellen szóló kampány védi a nem dohányzókat, és segíti a dohányzásról leszokni kívánó embereket egyaránt.
Folyamatosan kerülnek felszínre azok a törvények, melyek a dohányzással kapcsolatos zéró toleranciát kívánják elmélyíteni. Az EU jó szemmel nézi Magyarország kezdeményezését, ugyanis a parlament elfogadta a törvényjavaslatot, miszerint 2012. január 1-jétől minden zárt helyiségben megtiltják a dohányzást.
A zéró tolerancia nemcsak a zárt légterű területekre vonatkozik. A buszmegállókban és Játszótereken is tilos lesz a dohányzás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése